folkcraftcenter.com
Az utóbbiban kiemelt szerepet kap Budapest biodiverzitásának növelése. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke kiemelte, hogy fontos megérteni a városi zöldítés klímaváltozással kapcsolatos előnyeit. A társadalom környezeti elvárásai változnak, de még mindig nem kap elég nagy hangsúlyt a városi zöldítés a többi "zöld" (hulladékcsökkentés, vízgazdálkodás, újrahasznosítás, energiatakarékosság) célkitűzés mellett. A városok épített környezetében meg kell találni az egyensúlyt a zöld és nem zöld beruházások között, a létrehozott zöldfelületeket pedig rekreációs területként kell használni. Kosztka Ernő, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének elnöke a konferencia zárásaként áttekintette az elmúlt évtized eredményeit. Sikerült pozicionálni az ágazatot, igyekeztek meghatározni a zöldfelület értékét, aminek következtében kiderült annak biológiai, gazdasági és politikai haszna. Az ágazat ennek alapján már jogosan kérhet és javasolhat, bizonyos helyzetekben akár diktálhat is.
Keverd össze, majd mártsd az első darab háztartási papírtörlőt a színezett vízbe. Távolítsd el és fektesd pár réteg újságpapírra, hogy megszáradjon. Ismételd meg a sárga festékkel. Ez időbe telik, de a gyerekeket remélhetőleg eléggé el fogja bűvölni a folyamat ahhoz, hogy kitartsanak. Amint száraz, hajtogasd harmónikaszerűen az egyes festett lapokat, majd vágd félbe mindegyik hajtogatott köteget. Rajzolj lekerekített szirom formákat a rózsaszín hajtogatott papírkötegek egyik végére, és hegyes végű szirmokat a sárgára. Vágd ki ollóval. Nyisd szét a papírtörlő-szirmokat, és válaszd szét a rétegeket. Ezek után végy egy sárga réteget, és gyűrd egybe az alsó szélét. Rögzítsd ragasztószalag segítségével. Tekerj rózsaszín sziromréteget a sárga köré, majd ismételd meg egy másodikkal. Gyűrd egybe az alját, és ragasztószalaggal rögzítsd, mint az előbb. A szárakhoz először vágd a WC-papír-gurigákat különböző hosszúságokra. Méretezz és vágj megfelelő nagyságú zöld papírt ahhoz, hogy mindegyiket befedje, göngyölítsd fel, és ragasztózd, hogy fixen maradjon.
Scrapbook technikák, ötletek: Saját színpaletta készítése
:) Nálunk elég sok tea fogy és bizony időnként scrapes szemmel válogatom a teákat az üzletben, így mindig akad valami kis doboz, ha valamelyik kedves ismerősnek ajándékozni szeretnék. Nem kell más tennem, csak a filtereket kiköltöztetni a dobozból, bevonni színes papírral és saját készítésű scrap virággal díszíteni. :) Kellemes időtöltést! Készítette: Barkó Rózsa a Scrapbook menü tanácsadója
Fizetési mód kiválasztása szükség szerint Fizessen kényelmesen! Fizetési módként szükség szerint választhatja a készpénzes fizetést, a banki átutalást és a részletfizetést.
(Amit szintén az oldalon legfelül találhatsz. ) A keresőmező (amint elkezdesz gépelni) automatikusan ajánl majd neked a rendszerünkből egy-két (a keresőszóval megegyező, vagy ahhoz köthető) kreatív ötletet és címkét. Természetesen, ha az ajánlatok közül nem szeretnél választani, a keresőszó begépelése után enter-t nyomva (vagy a nagyítóra kattintva) megkaphatod a keresőszóval kapcsolatos kreatív ötletek teljes listáját is! ( Amennyiben nem találsz olyasmit amire szükséged lenne, nézz be máskor is, hiszen a kínálatunk folyamatosan bővül! ) Az egyes oldalakon lehetőséged van a kreatív ötleteket (és ötlettalálatokat) különböző feltételek szerint rendezni is a "szűrés/részletes keresés", illetve a "nézet" gombok segítségével. Az egyes kreatív ötletek fölé víve az egeret egy rövid kedvcsináló leírást olvashatsz a kiválasztott kreatív ötletről, valamint azt is megnézheted hogy az adott kreatív ötletet mennyire nehéz elkészíteni. (A kis fogaskerekek jelzik a kreatív útmutató nehézségi szintjét.
Recept a cukorpasztához: Hozzávalók: - 4 nagy tojásfehérje - 12 csapott CMC vagy tylose por - 4 teáskanál margarin - 70-90 dkg porcukor (amennyit felvesz…) (cukrász shopokból beszerezhető) A tojásfehérjéket 10 másodpercig magas fokozaton verjük. Egy csésze cukrot félrerakunk és a maradékot a mixer legalacsonyabb fokozatán fokozatosan hozzá keverjük. Ez még elég lágy állagú, glazúrra emlékeztető massza lesz. A mixert fokozatosan gyorsítjuk és 2 percig verjük tovább. Kimérjük a cmc-t. A habból kis csúcsokat kell hogy képezzünk, ha kihúzzuk a masszából a mixer kanalát. Fényes színű kell hogy legyen, mint a habcsók. A mixert megint kis fokozatra kapcsoljuk és lassan hozzákeverjük a cmc-t vagy tylose port. Majd nagy sebességen verjük tovább amíg be nem sűrűsödik. A kész masszát a maradék porcukorra borítjuk és összegyúrjuk margarinos kézzel és hozzágyúrjuk az összeset. Ha kész légmentesen körbe tekerjük fóliával és 24 órárahűtőbe rakjuk. Használat előtt szoba hőmérsékletűre hagyjuk melegedni.
Kreatív Anyabanya: Jelmezek házilag Népszerű bejegyzések Bodza szörp télire (május-júniusban kell eltenni): 3 évad alatt fejlesztettem ki ezt a receptet, most már mondhatom, hogy szinte tökélet... Papírvirág fülpiszkáló bibével Muffin papírból virág Papír gerbera készítése Papír pompom készítése Papírvirág ha... Sokat foglalkozom újrahasznosítási ötletekkel. Mostanában a raklap téma foglalkoztat. Érdekel a raklap kreatív felhasználása. Nemsokára hoz... Hajfonás- parasztfonás: Holnap hagyományőrző óvodák találkozója lesz az iskolánk sportcsarnokában. Mindenki egy hete lázban ég, a másodiko... Papírvirág: ezt a technikát még óvodás korunkban tanultam Ági óvónénitől. Azóta sokat csináltam belőle, mert nagyon szép, könnyű elkészí... Bodzaszörp egyszerűbben: Május nálunk a bodzaszörpgyártás hónapja. Már írtam a jól bevált bodzaszörp receptemről ( itt>>), de most k... A neten találtam ezt a receptet, rögtön ki is próbáltam, és szuper díszek lettek belőle! Olyan, mintha bolti lenne, pedig házi:) H... Összegyűjtöttem néhány őszi hangulatú dekorációt, amelyet könnyen megvalósíthatunk, és kicsit ősziesre varázsolhatjuk a lakás hangulatát.... Közeleg a farsang, mi is lázban égünk.