folkcraftcenter.com
39 Egy szenvedély margójára. 40 Bűn 41 Tanuk nélkül 43 Két szeretőre 44 In memóriám N. N 45 Kihűlt világ 47 Piéta 48 Panasz. 49 Örökkön - örökké 51 Mire megjössz...... 53 Senkiföldjén 55 Ama kései. 58 Harbach 1944 59 Francia fogoly 61 Egy KZ-láger falára 63 Ravensbrücki passió 64 Harmadnapon 65 Aranykori töredék 66 Impromptu 68 A szerelem sivataga 70 Dél 72 Jelenések VIII. 7 73 Apokrif 74 Négysoros 78 Egy arckép alá 79 Félmúlt 80 Utószó 81 Introitusz 84 Nagyvárosi ikonok 85 Van Gogh 87 Kis éjizene 88 önarckép 1944-ből 90 Egy sírkőre 91 Passió 92 Merre, hogyan? 93 Amiként kezdtem 94 Juttának 95 Azt hiszem 96 Mielőtt 97 Egy szép napon 98 Monstrancia 99 A mélypont ünnepélye... 100 Majd elnézem 101 A hóhér szobája 102 Példabeszéd 103 Kőfal és ünnepély (104 Vacsora 105 Intelem. 106 Vesztőhely télen 107 Egy titok margójára 108 Hasonlat 109 Van Gogh imája 110 Minden lélekzetvétel.... 111 A többi kegyelem 112 De ez se 113 Nincs több 114 Találkozások 115 A pokol hetedik köre 116 Címerem 117 Egy életen keresztül.... 118 Most 119 Kiért, miért 120 A tékozló fiú keresése... 121 Marhabélyeg 122 Az ember itt 123 Omega.
Segíts, édes Istenem! Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. ůgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király. Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok! Az ünnep azé, aki várja Szabó T. Anna verse Aki magot szór ablakába és gyertya vár az asztalán. A várók nem várnak hiába. Egy angyal kopogott talán? Szárnysuhogás az ablakon túl – vigyázz! Kinézni nem szabad! Künn az angyalhad térül-fordul, egy pillanatra látszanak. A karácsonyfát hozzák – hallod? – egy koppanás, és leteszik. Fényben úszik az üvegajtód, s megint suhogás.
Mindenem veszve, mire megjössz, se házam nincs, se puha ágyam, zavartalan heverhetünk majd a puszta elragadtatásban. A Négysoros tükrözi az egész kötet hangulatát. "Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet. " A Harbach 1944 és a Francia fogoly című vers a lágerek emlékét tükrözi, amit képtelen volt elfelejteni. Íme a Francia fogoly egy részlete: "Minek folytassam? - Őrök jöttek érte; a szomszéd fogolytáborból szökött. S én bolyongok, mint akkor is a kertben az itthoni kert árnyai között. A jegyzetembe nézek és idézem: "Csak azt feledném, azt a franciát... " S a fülemből, a szememből, a számból a heves emlék forrón rámkiált: "Éhes vagyok! " - És egyszeriben érzem a halhatatlan éhséget, amit a nyomorult már réges-rég nem érez, se földi táplálék nem csillapít. Belőlem él! És egyre éhesebben! És egyre kevesebb vagyok neki! Ki el lett volna bármi eleségen: most már a szívemet követeli. " Az Apokrif című vers Pilinszky világképének nagy, összefoglaló verse, mind a költő, mind a XX.
Olvad a hó, fenn fordul a nap, kiböködi a hideg csillagokat, döccen a vén föld rossz kerekén – túlvagyunk mégis a tél nehezén. Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét. Óvtuk az otthon csöpp melegét. Biccen az új ág, zsenge remény: túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén? Jön, jön a szél, friss föld szaga száll, létre gyötörte magát a halál, nincs lehetetlen, van te meg én – túlvagyunk, látod, a tél nehezén. HÓTALAN A HEGYEK INGE Nagy Gáspár verse Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség: fehér paplan, se hó, se hold nem világol – amíg fölragyog a jászol hordjuk szívünk szakadatlan, kormos arcot száz darabban, nincs ajándék, semmi tömjén – rí Boldizsár, Menyhért meg én. Az indul el akaratlan kinek angyala jelen van, hótalan a hegyek inge – el kell érnünk Betlehembe! BETLEHEMI KIRÁLYOK József Attila verse Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta – biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem.
Írd meg kommentbe! Mit kezdjen itt! Közületek talányait ki fejti meg? Szorongva anyját kémleli: ha elzokoghatná neki! Fogódzanék akárkibe, de nem lesz soha senkije; szeméből, mint gazdátlan ág, kicsüng a pusztuló világ A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerüen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot. Pilinszky János: Itt és most Pilinszky János: Stigma Testvértelen szád meztelen remegni kezd és tiszta fénnyel ragyog fel melleden az ismeretlen stigma, bordáid közt a drága jel, mely örök sebet éget és többé sose tűnik el, csak mélyebb lesz a mély seb. Csak mélyül és be nem heged, örök halállal árnyal, s te fölállsz: növő szél vezet a megnyílt éjszakában. Átlépve házad küszöbét útnak eredsz a csöndbe, nem tudva merre és miért, hogy áldni fogsz vagy ölsz-e? Csak mész. Köröskörűl hegyek roppant magánya, itt-ott kivert tanyák és félszerek gazdátlan foltja villog, és küldenek, hogy vándorolj, bár buknál végre holtan a puszta földre, ajkadon kibékülő mosollyal.
1 Mert elhagyatnak akkor mindenek. Külön kerül az egeké, s örökre a világvégi esett földeké, s megint külön a kutyaólak csöndje. A levegőben menekvő madárhad. És látni fogjuk a kelő napot, mint tébolyult pupilla néma és mint figyelő vadállat, oly nyugodt. De virrasztván a számkivettetésben, mert nem alhatom akkor éjszaka, hányódom én, mint ezer levelével, és szólok én, mint éjidőn a fa: Ismeritek az évek vonulását, az évekét a gyűrött földeken? És értitek a mulandóság ráncát, ismeritek törődött kézfejem? És tudjátok nevét az árvaságnak? És tudjátok, miféle fájdalom tapossa itt az örökös sötétet hasadt patákon, hártyás lábakon? Az éjszakát, a hideget, a gödröt, a rézsut forduló fegyencfejet, ismeritek a dermedt vályukat, a mélyvilági kínt ismeritek? Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten a haragos ég infravörösében. Így indulok Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan. Nincs semmije, árnyéka van. Meg botja van. Meg rabruhája van. 2 Ezért tanultam járni! Ezekért a kései, keserü léptekért.
1 Mert elhagyatnak akkor mindenek. K�l�n ker�l az egek�, s �r�kre a vil�gv�gi esett f�ldek�, s megint k�l�n a kutya�lak cs�ndje. A leveg�ben menekv� mad�rhad. �s l�tni fogjuk a kel� napot, mint t�bolyult pupilla n�ma �s mint figyel� vad�llat, oly nyugodt. De virrasztv�n a sz�mkivettet�sben, mert nem alhatom akkor �jszaka, h�ny�dom �n, mint ezer level�vel, �s sz�lok �n, mint �jid�n a fa: Ismeritek az �vek vonul�s�t, az �vek�t a gy�r�tt f�ldeken? �s �rtitek a muland�s�g r�nc�t, ismeritek t�r�d�tt k�zfejem? �s tudj�tok nev�t az �rvas�gnak? �s tudj�tok, mif�le f�jdalom tapossa itt az �r�k�s s�t�tet hasadt pat�kon, h�rty�s l�bakon? Az �jszak�t, a hideget, a g�dr�t, a r�zsut fordul� fegyencfejet, ismeritek a dermedt v�lyukat, a m�lyvil�gi k�nt ismeritek? Felj�tt a nap. Vessz�nyi f�k s�t�ten a haragos �g infrav�r�s�ben. �gy indulok Szemk�zt a pusztul�ssal egy ember l�pked hangtalan. Nincs semmije, �rny�ka van. Meg botja van. Meg rabruh�ja van. 2 Ez�rt tanultam j�rni! Ezek�rt a k�sei, keser� l�ptek�rt.
Temess a karjaid közé, ne adj oda a fagynak, ha elfogy is a levegőm, hívásom sose lankad. Légy reszketésem öröme, mint lombjai a fának: adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak. Pilinszky János – Parafrázis Mindenki táplálékaként, ahogy már írva van, adom, mint élő eledelt, a világnak magam. Mert minden élő egyedűl az elevenre éhes, lehet a legjobb szeretőd, végül is összevérez. Csak hányódom hát ágyamon és beléreszketek, hogy kikkel is zabáltatom a szívverésemet! Miféle vályu ez az ágy, ugyan miféle vályú? S mi odalök, micsoda vágy, tündöklő tisztaságú! Szünetlen érkező szivem hogy falja föl a horda! Eleven táplálék vagyok dadogva és dobogva. Eleven étketek vagyok szünetlen és egészen; emésszétek föl lényegem, hogy éhségtek megértsem. Mert aki végkép senkié, az mindenki falatja. Pusztíts hát szörnyű szerelem. Ölj meg. Ne hagyj magamra.
A többi kegyelem. " "Nem az a baj, hogy nem élünk örökké, hanem, hogy nem érdemes, sőt: irtóztató lenne örökké élnünk. Azt, ami életünkből ismerős, az ismeretlenség övezi. Ha ez az ismeretlen ismerőssé válna, elviselhetetlen lenne életünk ismert része is. " Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!