folkcraftcenter.com
1999 -től Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola néven vonult az oktatásügy történelmébe, majd 2003 -tól Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néven működik. Az általános iskolában folyó munka fő célja a keresztény szülők gyermekeinek a keresztény világnézet és erkölcs alapján nyugvó nevelése és oktatása, s ezzel együtt az általános műveltség megalapozása, a tankötelezettség teljesítése, a középiskolai továbbtanulásra felkészítés. Az gimnázium az általános tantervű osztály mellett emelt szintű képzést működtet biológia, történelem, informatika, matematika, angol és német nyelvből. Az iskolaközpont az elmúlt években a város és a régió egyik legjobb oktatási intézményévé nőtte ki magát.
A második világháború után a zárdát államosították, a nővéreket elűzték. 1949 -ben középiskolai kollégium, 1963 -ban a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet (GYIVI) kezdte meg működését falai között. Az ingatlant egy időben a honvédség és a közgazdasági technikum is használta, a hetvenes években a megyei Pedagógus-továbbképzési Kabinet (Somogy Megyei Pedagógiai Intézet) is ide költözött. A rendszerváltozással a zárda visszakerült egyházi tulajdonba, majd 1991 őszén megkezdte működését a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium. 1993. május 30-án II. János Pál pápa a Hungarorum Gens kezdetű apostoli konstitúciójával megalapította a Kaposvári Egyházmegyét. [1] Az egyházmegye alapítása után a zárda épületét kettéosztották, majd az északi szárnyában 1995 nyarán Seregély István egri érsek felavatta az egyházmegyei hivatalnak is helyet adó püspöki székházat. Az épületegyüttest azóta többször is bővítették. Az iskola története [ szerkesztés] Az 1980-as évek második felében a politikai hatalom egyre engedékenyebbé vált világnézeti, ideológiai kérdésekben, ami azt jelentette, hogy a katolikus egyházközség és a hívők mindinkább kinyilváníthatták igényüket a vallásoktatás kiterjesztésére.
A munkaközösség munkájában minden iskolából (8) egy-egy fő vesz részt. A pedagógusok önként jelentkeztek a munkaközösségbe, mivel a tehetségfejlesztő munkát nagyon fontosnak tartják és eddig olyan szervezet nem volt a kistérségben, mely összefogná ezt a tevékenységet. Specifikus tehetségformák: logikai-matematikai, nyelvészeti, testi-kinesztetikus, térbeli-vizuális.