folkcraftcenter.com
A program célja volt bemutatni, és színpadra vinni a magyar gyerekek szabadidős tánc tevékenységeit, megmutatni a helyi értékek színességét, megváltoztatni a gyerekek és szülők életszemléletét. A rendezvény mottója: "Mindig és mindenhol táncos vagyok, nem csak a színpadon! " – SBP A rendezvényt Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója nyitották meg köszöntő beszédjükkel, ezt követően Szabó Gál Tünde tiszteletesnő mondott áldást. A színpadon fellépett a marosvásárhelyi Csillagfény–, a maroskeresztúri Tipegők–, a nyárádszeredai Apró Bekecs–, a backamadarasi Kincses–, a bándi Csipkebogyó–, a gyulakutai Szivárvány–, a segesvári Kikerics–, a körtvélyfáji Bokréta–, a mezőbándi Csipkebogyó – közép csoport és a nyárádszeredai Kis Bekecs tánccsoportok, összesen több mint 250 fiatallal a színpadon. A rendezvényt egy táncházzal zártuk, melyet a Maros Művészegyüttes előterében tartottunk meg. Ez úton is köszönjük a Gethlen Gábor Alapkezelő ZRT, a Hagyományok háza, a Communitas Alapítvány, a TIBOO KFT és az ARTEZI KFT támogatását, a rendezvényt a továbbiakban is folytatni kívánjuk.
A kórus 2021-ben átvehette a Csokonai Vitéz Mihály-díjat, amely a hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző amatőr együtteseknek, művészeti alkotó közösségeknek adományozható legmagasabb hazai kitüntetés. Jazz and More A Jazz and More Kórus mindenevő: jazz, pop, kortárs, klasszikus, filmzene, gospel, spirituálé, latin vagy éppen musical - örömmel belekóstol mindenbe. Énekel Wolf Katival és Serbán Attilával, fellép a RaM-ban, a Madách Színházban, a Pesti Magyar Színházban, mindenfelé az országhatáron belül és azon túl is. Közreműködik a Sakk című előadásban és flashmobozik Krakkóban a Sárkány-szobor lábánál. Ez mind a Jazz And More. KVVKamarakórus A színes egyéniségű kórustagokat a zene szeretete és az éneklés öröme kovácsolta össze egy energikus, vidám, együtt lélegző és érző csapattá. Tagjaik amatőr énekesek: van köztük egyetemi hallgató, hangmérnök, informatikus, asztalos, zenetörténész, tanár, óvónő, pszichológus, közgazdász és marketing-specialista is. Alapító karnagyuk, Magyaróvári Viktor keze alatt mutatják be egyedi repertoárjukat – a klasszikus és könnyűzene értékeivel.
Atf Szemle -... 3 hours ago Cari mobil bekas berkualitas kami sekarang! Suzuki sx4 s cross alufelni 17. Suzuki Sx4 S-cross Terbaru Segera Meluncur - Otomotif... Swift 1. 2 gl ac hybrid met: Kérjük, vegye fel a kapcsolatot a suzuki márkakereskedőjével annak érdekében, hogy megkapja tőle... 5 min read
Karvezetőjük 2015-től 2021 őszéig Kiss Boldizsár volt, aki kóruskarnagyi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte. Jelenleg Uzsaly Bence a kórus vezetője. Szintén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett, ahol kórusvezetőként, zongorakísérő-korrepetitorként, zeneismeret- és ének-zenetanárként és zenekari karmesterként is diplomát szerzett.
Imreh Barna RITTE Egyesület elnöke
Érdekes és misztikus történek, feladványok, fejtörők, gondolkodásra késztető feladatok, közmondások, idézetek és egyéb fontos, hasznos és érdekfeszítő adatok.
A március 19-20-i Harcsa Veronika kurátori hétvége vasárnapi első koncertjét a Budapest Modern Jazz Collective adja. A Varga Dániel által létrehozott formáció két szaxofonnal, trombitával, harsonával, valamint a dob-bőgő-gitár-billentyűsökkel áll fel, a nyolcfős zenekar saját kompozícióinak előadása mellett arra vállalkozik, hogy elismert magyar jazz-zenészek klasszikus és kevésbé játszott darabjait újrahangszerelve koncertszínpadokon tartsa. Varga Dániel által megalapított és vezetett – a fiatal magyar modern jazzközösség válogatott és elismert tagjaiból álló – nyolcfős Budapest Modern Jazz Collective 2021-ben debütált, tehát egészen friss formáció. A kollektíva zenéjében a saját, erre a zenekarra meghangszerelt kompozíciókon kívül nagy szerepet kap az elismert magyar jazz-zenészek darabjainak életben tartása, a BMJC által ehhez a projekthez újrahangszerelt változatok eljátszása. A formációban résztvevő zeneszerzők (Varga Dániel, Subicz Gábor, Ávéd János, Pozsár Máté) saját darabjai szintén a nyolcfős fellásnak megfelelő hangszerelésben szólalnak meg.
Idén új kalandba fogtak: a kóruséneklést összeházasítják a vezetőjük, Pap Gábor által kidolgozott Dramatikus Zenei Gyakorlatok módszerével. A Kórusok Téli Éjszakáján a közönség ebből a zene-szöveg-mozgás kombinációjára épülő programból kap ízelítőt. Veszprém Város Vegyeskara Az 1956-ban alapított együttes ma már több generációs "kóruscsalád": Vegyeskar, "Vokál" ifjúsági kórus, "Dúdoló" népzenei együttes és "Z-Vitamin" dalkör is működik, több vokális műfajt átfogó repertoárral. Veszprém és környékének életében nagy szerepet tölt be az egyesület, koncertjei, pedagógiai programjai és fesztiváljai közösséggé szervezik az éneklőket. Részt vesznek a hazai (KÓTA) és nemzetközi kórusszervezetek (Europa Cantat) szakmai munkájában, és mindenütt sikert aratnak fellépéseik. Jelenleg nagy terveket szőnek a "Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023" évadára. Wekerletelepi Szent József Kórus A Wekerletelepi Szent József Kórus 1990-ben alakult Kaposi Gergely és Dallos Erika vezetésével. Fő céljuk a templomi liturgikus szolgálat, és rendszeresen adnak koncertet, ahol a kórusirodalom reprezentatív darabjait tűzik műsorra.