folkcraftcenter.com
A város önkormányzati képviselői az októberi testületi ülésen elfogadták a Sárbogárdi Zengő Óvoda 2021/2022-es nevelési évre szóló munkatervét. – Négy telephelyen működik az óvoda. A gyerekek száma folyamatosan nő. Az elmúlt években kétszer hajtottunk végre bővítést úgy, hogy épületen belül átszerveztünk, átépítettünk, és létrejött egy-egy új csoport – mondta lapunknak Sükösd Tamás polgármester. – A következő fejlesztés hozzáépítés lesz, ha lesz rá pályázat – tette hozzá. Nos, a város honlapján elérhető vaskos dokumentum, amely Huszárné Kovács Márta intézményvezető nevéhez köthető, számos lényeges dolgot tartalmaz. Ebbe tekintünk egy kicsit bele. A feladatokról szólva kiemeli a munkaterv, hogy egységes színvonalú nevelés szükségeltetik az óvoda mindegyik működési helyén, s azt is, hogy hangsúlyos szerepet kell kapjon az óvodai és a családi nevelés összhangjának erősítése. Ezek közös rendezvényeken, nyílt napok, fogadóórák, beszélgetések révén valósíthatók meg. A tehetséggondozás mellett a felzárkóztatásra is ügyelnek.
Felszólal: Margarítisz Szhinász. A vitát berekesztik.