folkcraftcenter.com
Az Argentínában született Guevara és húga, Celia egy szamáron lovagolnak. A fotó 1933-ban készült. Che Guevara életéről szóló Nagyképért kattintson a fotóra! Fotó: Ho Guatemalából Mexikóba utazott, ahol megismerkedett Fidel és Raúl Castróval. Maga Castro eleinte nem szimpatizált a kommunizmus eszméjével; ő elsősorban Amerikát gyűlölte, és Fulgencio Batistát, a kubai diktátort. Guevara a Castro-fivérekkel és 80 társukkal partra szállt Kubában, hogy megdöntsék Batista rezsimjét, de az egységüket szinte teljesen elpusztították. A túlélők bevették magukat a Sierra Maestra hegyei közé, majd a formálódó gerillaszervezetek egyik sejtjévé váltak. Az orvosi tanulmányokat végzett Guevara felcserként segítette Castro munkáját, akinek hamarosan az egyik fő bizalmasává vált. Ugyanakkor egyszerre töltötte be a hóhér és a bíró szerepét is, amint kivégeztette és elítélte az árulókat és dezertőröket. Miután Castro csapatai 1959. január 2-án átvették a hatalmat Kubában, Guevara hónapokat töltött a La Cabaña börtönben.
Magyarországon rendezték meg az első történelmi vetélkedőt, melynek Che Guevara élete és munkássága volt a témája. Legutóbb 1854-ben mentek egykori magyar forradalmárok segíteni a Kubát megszálló spanyolok elleni szabadságharcban, a XX. század közepén pedig a nemzetközi helyzet révén élénkült ismét a kapcsolat. A hazai rendszerváltás óta azonban az esetek döntő többségében legfeljebb csak kisebb turistacsoportok kerültek kapcsolatba a közép-amerikai szigetországgal. A korábbi virágzó kapcsolatokat felelevenítendő, a Sanoki Gergely Történészegylet az Eszmélet folyóirattal, az ELTE Bölcsészettudományi Karának jelenkori tanszékével, valamint a Nemzeti Tankönyvkiadóval közösen Che Guevara komplex történelmi emlékversenyt rendezett középiskolások számára. A lexikális ismereteken túl a versenyző iskolák csapattagjainak többféle segédtudományban is jártasnak kellett lenniük. A főképp lexikális adatokra támaszkodó totó, illetve vaktérkép mellett korabeli mozgalmi énekeket kellett felismerni, valamint Che stílusában kellett kiselőadást tartani, majd akkori politikai témákban esszét írni.
Idealizált szabadsághősnek, divatszimbólumnak és ikonnak, vagy gyilkos terroristának és megalkuvásra képtelen politikusnak tartja a média által vezetett közízlés. Tagadhatatlan, hogy Che Guevara briliáns elme volt, kiváló vitapartner, és író, aki őszinte volt és nyílt. Szeretett olvasni, mindig volt könyv a hátizsákjában, állandó levelezést tartott fenn Simone de Beauvoirral és Jean-Paul Sartre-ral. Rengeteg könyv, életrajz látott róla napvilágot, és ő is írt néhányat. Hogy irodalmilag mennyire jelentősek az írásai, arra az olvasó tud leginkább válaszolni, művelt, tanult ember volt, mégsem érezni azt a mély ideológiai tudást, ami a változást elfogadta volna. Élete végéig hitt a kommunizmus eszméibe, és sztálinista maradt. 85 éve, 1928. június 14-én született Rosarióban Che Guevara orvos, író, forradalmár, gerillavezér, egy nemzedék bálványa, bár megítélése ellentmondásos, alakja legendává vált. Ernesto Guevara de la Serna spanyol-ír középosztálybeli családból származott. Egyetemistaként beutazta Latin-Amerikát, majd orvosként dolgozott.
Argentínában, Rosarioban született, Ernesto Guevara Lynch és Celia de la Serna öt gyermekek közül a legidősebbként. 1946-ban fejezte be a középsikola utolsó osztályát, 18. életévét pedig mindössze néhény nappal Juan Domingo Perón hatalomátvételét követően töltötte be. Megkapta a behívóját, asztmája miatt viszont alkalmatlannak találták sorkatonai szolgálatra. Először mérnöknek kérszült, majd több rokona betegsége miatt orvosi pályára váltott. 1974-től a Buenos Aires-i egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott, annak ellenére is, hogy a szülei, elsősorban az édesanyja, antiperiónista aktivsitsák voltak. Ő maga viszont akkoriban nem mutatott érdeklődést a politika iránt, az egyetemi politikai életben sem vett részt. Egy batárja, Alberto Granado biokémikus s politikai radikális ösztönzésére egy évet halasztott az egyetemen, hogy meg tudják valósítani egy régi tervüket, egy utazást Dél-Amerikán keresztül, egy öreg Norton 500-as motorral. A látottakat A motoros naplója: úti jegyezetk Latin Amerikáról című naplójában meséli el.