folkcraftcenter.com
Volt időszak, amikor csirkemellet ettem, csirkemellel. Elég egyhangú volt, ráadásul a végére azt éreztem, hogy koleszterinszint ide vagy oda, én több ilyen száraz csirkét nem tudok megenni. Aztán jött ez a recept és végre elértem az áhított szaftos állagot. HIRDETÉS Hozzávalók 2 adaghoz 2 nagyobb édesburgonya 3 fokhagymagerezd 220 g csirkemellfilé só és bors ízlés szerint 1 tk olívaolaj ceruzabab (kb 125 g) Elkészítése Első lepésként hámozzuk meg és vágjuk kisebb kockákra az édesburgonyát, majd enyhén sós vízben főzzük őket puhára körülbelül 10-15 percig. A csirkéket mossuk meg, ez után jól klopfoljuk ki mind a két oldalukat, ezután sózzuk és borsozzuk őket. Az olívaolajba nyomott fokhagymákon süssük meg őket, oldalanként 2-3 percig. A lényeg, hogy ne süssük túl, de ne is legyen nyers a hús, én villával ellenőrizgettem az állapotát. Ha kész, ugyanebben a serpenyőben már további hozzáadott olaj nélkül kissé pirítsuk meg a ceruzababot. Az édesburgonyát krumplinyomóval pürésítsük, és sóval, borssal, esetleg kis fokhagymával ízesítsük.
Többször elkészítettem már ezt a narancsos csirkemellet, mindig nagy sikere volt nálunk, de valahogy mégis lemaradt a blogról. Ma viszont, olyan sokan érdeklődtetek a recept felől a FB oldalamra kitett kép alapján, hogy gyorsan igyekeztem pótolni, és megosztani veletek a bejegyzést Érdemes kipróbálni, mert tényleg nagyon finom, illatos a narancstól, fűszeresen pikáns, savanykásan édeskés az íze, és omlósan szaftos a hús. Nálunk most batáta chips-sel készült, de rizzsel vagy burgonya körettel is finom. Hozzávalók: 1 egész csirkemell 3 gerezd fokhagyma 1 narancs héja+leve 1 dl fehérbor 2 dl alaplé (1 leveskoca) 1 tk. dijoni mustár só, bors, Toscana fűszerkeverék 2-3 szál friss kakukkfű ( ha nincs szárított is jó) 1 tk. kukoricakeményítő (elhagyható) 2-3 ek. olívaolaj + 5 dkgvaj Elkészítés: A csirkemellet kisebb darabokra szeleteljük, majd sózzuk, borsozzuk. Olívaolaj és vaj keverékén mindkét oldalát átsütjük, kissé megkapatjuk. Utána megszórjuk a fűszerkeverékkel, köré dobjuk a fokhagymát és a kakukkfű ágakat.
Diéta alatt se mondj le a finomságokról! Az egészséges édesburgonyából csirkével igazán ízletes egytálételt készíthetsz. A batáta vagy édesburgonya nálunk is egyre elterjedtebb. Az íze leginkább a sütőtökére emlékeztet. Rengeteg módon felhasználhatod, ne csak köretet készíts belőle! Egytálételként igazán laktató, akkor is bátran ehetsz belőle, ha épp fogyókúrázol. Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg édesburgonya 40 dkg csirkemell 10 dkg kelkáposzta vagy spenót 2 evőkanál olívaolaj 2 gerezd fokhagyma só bors Elkészítés: A csirkemellet mosd meg és vágd kisebb kockákra vagy csíkokra. Kevés olívaolajon pirítsd meg, közben sózd, borsozd ízlés szerint, és rakd hozzá a zúzott fokhagymát. Az édesburgonyát pucold meg és vágd fel tetszőleges darabokra. Tedd egy tűzálló tálba, csepegtess rá kevés olívaolajat, és süsd 180 fokon 20-25 percig. Közben fonnyaszd meg a megtisztított spenótot vagy a kelkáposztát. Amikor már majdnem teljesen puha a krumpli, dobd hozzá a csirkemellet, a zöldet. Ha szükséges, rakj még hozzá fűszert.